Október 15. - a Fehér Bot Világnapja. Ez indított arra, hogy ezúttal ne egy korábban velem megesett történetet írjak le, hanem egy olyan témáról készítsek afféle riportot, ami már nagyon régóta érdekelt. Egy vak ember, és egy vakvezető kutya mindennapjaival szerettem volna kicsit megismerkedni.
Amikor látunk egy ilyen párost - embert és kutyáját, akik tökéletes harmóniában közlekednek egymás mellett az utcán, és valami megfoghatatlan, titkos szövetség jegyében rezdülnek együtt, azt hiszem, sokan vagyunk úgy, hogy szívesen faggatóznánk, hogyan élnek, mi a titkuk. Csak épp nem illik/pont nincs rá időnk/"De hogy szólítsam meg?". Nos, nekem most adódott egy ilyen lehetőség, és remélem, hogyha leírom a záporozó kérdéseimre kapott válaszokat, talán az olvasóim is betekintést nyerhetnek, milyen az élet egy fedél alatt egy négylábú hőssel.
***
István mindig rosszul látott, de 2000 óta teljesen vak - csak némi fényt lát, formákat már nem. Őt nem olyan fából faragták, hogy feladja - 2000-ben megtanulta a Braille - írást, majd 2005-ben elvégzett egy számítógépes tanfolyamot is, így az internet új lehetőségeket nyitott a számára, sőt, még táncot is tanult. Megismerkedett vak emberekkel - eddig egész életében csak látók vették körül. Majd egy alkalommal Vakok Intézetében egy barátja egyszer csak kezébe nyomta a kutyája hámját, hogy próbálja ki. Ez nagyon veszélyes művelet, hiszen a kutya sem ismerte úgy Istvánt (legalábbis nem tesztelték, elfogadja-e az utasításait), másrészt pedig István sem gyakorolta soha, hogyan jelez egy ilyen eb, mire kell figyelni. A vezényszavakat elmondta neki a barátja, aztán eleresztette őket. Egyszer csak István azon vette észre magát, hogy a Hermina út sarkán vonulnak újdonsült szárnysegédjével, és gond nélkül vissza is mentek az Intézetbe. Innentől már nem volt megállás: barátja biztatására kitöltött egy igénylőlapot...
Korábban nem akart vakvezető kutyát. Ebek gyerekkora óta voltak körülötte a családban, nagyon szerette is az állatokat, de - "Hogyan is férne el egy ilyen nagy kutya egy panellakásban?" - hessegette el a gondolatot, ha mégis felmerült. Meg aztán a felelősség - először neki kellett megtanulnia az életet így, látás nélkül, nemhogy még egy kutyáról is gondoskodjon. Ezután a bizonyos alkalom után azonban, amikor megtapasztalta, milyen úgy közlekedni, hogy szeme helyett szeme az okos állat, fordult a kocka. Az igénylés után azonban nem mennek egyszerűen a dolgok. Az igénylőket sok szempont alapján rangsorolják - számít, hogy dolgozik-e, milyen magas, hány kiló, milyen körülmények közt lakik, stb. Ezeket és még millió szempontot figyelembe véve választják ki nekik a megfelelő vakvezetőt. Sokan 5-6 évet is várnak a megfelelő négylábúra - Istvánnak szerencséje volt, ő már abban az évben behívták. Minden jól ment, a kutyus is elfogadta őt, jól vizsgáztak is együtt, amikor kiderült, hogy sajnos az állat csípője beteg - ez pedig kizáró ok az ő "szakmájukban". A remény ismét távolabb került...
Aztán 2010 júliusában ismét hívták, hogy volna egy kutya, amelyik nem passzolt azzal a gazdajelölttel, akinek eredetileg szánták. Ő volt Szása. Már az első sétán gond nélkül működött a párosuk, aztán másodszor, harmadszor is. Végül egy nagy rendezvényen ünnepélyes keretek közt átadták neki.
- Mögöttem 4 olimpiai bajnok vízilabdás, és Kemény Dénes - jól nézhettem ki a hatalmas termetemmel - viccelődött István, törékeny alkatára utalva.
- Mi a feladata egy vakvezető kutyának? Az utcán van csak szolgálatban, vagy otthon is segít? - kérdezem, mert ez már régóta érdekelt.
- Az utcai közlekedésben segít csak. - mosolyog István a tudatlanságomon - Bár a legtöbb laikus azt hiszi, valamiféle csodakutyák ők, és helyettünk vásárolnak. Csak akkor van "szolgálatban", ha a hámját rácsatoljuk. Akkor viszont nincs pardon, maximális fegyelmezettséggel várja az utasításokat. Ha veszem le a hámot, örömmel jön, és bele akar bújni, szinte várja a feladatot! Ha a sétáltatós felszerelést tesszük rá, illetve otthon is, ő is csak olyan, mint bármelyik kutya: játszik, szaladgál.
- Tudja a napirendet - szól közbe István látó édesanyja, akivel együtt laknak - reggel hatkor jön, és ébreszt minket, hogy menne már sétálni. Napi négyszer sétál. Délben pedig, miután beveszem a gyógyszeremet, együtt lepihenünk. Szásának van egy külön kis kanapéja. - simogatja meg szeretettel a sárga labrador buksiját, amire ő hálás farkcsóválással válaszol.
- Említette a vásárlást. Ez hogyan történik?
- Bevinni bárhova bevihetem, de ahogy belépek egy boltba, segítséget kell kérnem. Mondjuk élelmiszert inkább édesanyámmal együtt megyünk vásárolni, olyankor Szása nem is jön - minek? De a háziorvoshoz is bejöhetne velem, mégis kint hagyom a váróban, mert egyszer addig forgolódott a rendelőben, amíg lerántott valami számítógéphez tartozó drótot...Nagyon ritka egyébként, hogy valahol azt mondják, nem jöhet be - ha mégis be akarnám vinni, jogom van hozzá, de általában inkább én vagyok az, aki nem erőltetem, hogy bejöjjön velem. A múltkor az egyik bolt előtt vártam édesanyámat Szásával, és kijött a biztonsági őr, majd a pénztáros is, hogy miért nem megyünk be.
- És az utcán hogy vezeti Önt? - kérdeztem, mert ez sem volt soha világos nekem. - Megmondja neki, hova akar menni, és ő tudja az utat?
- A már begyakorolt céloknál igen, de ha új útvonal van, azt nekem kell tudnom természetesen. Aki azelőtt látott, fejében van a térkép. Szása csak útközben segít, hogy az akadályokat kikerüljem, a járda szélén megálljak, stb. 
- az okos eb neve hallatán gazdája kezébe fúrja a fejét. Egyben finoman jelzi is, hogy ebédidő van. Kap egy jutalomfalatot. - Ennyivel kevesebbet kap majd ebédre. - mondja István, mert Szása bizony jó kondiban van, úgyhogy ráfér egy kis diéta. - Egyszer jópofa dolog esett meg velünk, még együttműködésünk elején. Gyakorlásképpen elvittem a közeli szakrendelőhöz. Vasárnap volt, nyilván zárva, egyszer csak mégis hallom, hogy nyílik a fotocellás ajtó. A bent dolgozó biztonsági őr kinyitotta nekünk, hogy bemehessünk, mert épp eleredt az eső. Szása örömmel vonult be. Az őr megengedte, hogy megvárjuk, amíg eláll az égszakadás. Kis idő múlva kiment az ajtó elé megnézni, hogy még esik-e. Több se kellett Szásának, aki addig nyugodtan várakozott ott: elindult. De nem ám az ajtó irányába, hanem befelé! Elment a liftajtóhoz. Nagyon szeret ugyanis liftezni. A lift persze nem működött, viszont éktelen sivítás hallatszott: bekapcsolt a riasztó. Én azt se tudtam, mit csináljak, de aztán az őr teljes lelki nyugalommal legyintett: csak a riasztó. Mindjárt jön a telefon. Még ki se mondta ezt, már csörgött is valóban. Ő továbbra is végtelenül nyugodt hangon közölte, hogy semmi gond, csak beszabadult ide egy vakvezető kutya... :)
Miután jót mulatok az elképzelt szituáción, tovább faggatózom.
- Milyen kutyákból lehet vakvezető? És mennyi idő a képzés?
- Mostanában már szinte csak labrador- illetve arany retrieverekkel találkozni vakvezetőként. Korábban a németjuhász volt "divat", de sajnos a túlzott beltenyésztés miatt egyre gyakoribbak lett az agresszió és a csípődiszplázia ennél a fajtánál. Hogy mennyi idő a képzés? Először a kiválasztott kölyök nevelőszülőkhöz kerül 1 éves koráig. Az ő feladatuk, hogy megtanítsák az alap engedelmességre és vezényszavakra - pl. "ül", "fekszik", valamint, hogy szocializálják, hogy mind emberek, mind kutyák társaságában magabiztosan mozogjon. A jó nevelőszülő olyasmire is megtanítja a vakvezető növendéket, hogy ne szedjen fel az utcán ételdarabkát vagy ürüléket. No, ez nálunk nem igazán jött össze, egyszer el is határoztam, hogy kitolok Szásával, és szájkosarat adok rá a parkban. Az igaz, hogy nem szedte fel a kutyakakát, viszont a szájkosarat jól belenyomta, majd később persze hozzám dörgölte... Úgyhogy ezt a témát azóta hanyagoljuk. Visszatérve a kiképzésre, egy évesen a kutya bekerül a kiképzőhöz, aki kb. egy hét alatt eldönti, megfelel-e majd vakvezetőnek. Innentől kb. fél-egy év a képzés. Ezután párba állítják leendő gazdájával, és ha sok próbán át megfelelnek egymásnak, akkor eljön a pillanat, hogy haza lehet vinni az új lakótársat. Persze ez először a kiképzővel együtt történik, aztán jön a mélyvíz.
- És azt hogyan lehet elérni, hogy ne akarja átvenni a "falkavezér" szerepet? Hiszen amikor közlekednek, ő vezeti Önt. - érdeklődöm tovább.
- Ó, állandóan fegyelmezni kell. Ha valami haszontalanságot csinál, bizony elengedem a hámot, és visszarántom a pórázzal. Sok látó ember ezt rossz szemmel nézi, de nincs más lehetőség, ha nem akarom, hogy a fejemre nőjön. Akkor nem tudnánk tovább együttműködni.
- Olyan előfordult már, hogy felülbírálta az Ön utasításait?
- Igen, egyszer nem indult el, pedig noszogattam. aztán kiderült, hogy ott volt egy oszlop. Máskor pedig a bank előtt nem az ajtó elé vezetett, ahogyan szerettem volna, hanem mellé, és ott leült. Kiderült, hogy az ajtó kifelé nyílt...Ja és olyan is volt, hogy elütött engem egy tolató autó, s amikor már felgógyultam, a szokásos úton akartam vinni a kutyafuttatóra, nem akart arra menni. Aztán kiderült, miért: kikerülte nagy ívben azt a helyet, ahol a baleset történt. Ezzel kapcsolatban még volt egy olyan eset is, hogy elkezdett tolatni egy autó tőlem távolabb, Szása elém állt, felágaskodott a mellkasomra, és a két mellső lábával hátratolt. Megijedt a tolató autótól, és meg akart védeni. Pedig ezt soha nem tanították neki, hogy így kell viselkednie.
- Mindig csodáltam ezeket a kutyákat, hogy ilyen észjárásuk van! És a kutyafuttatón volt már összetűzés más kutyákkal?
- Nem, ő természeténél fogva inkább konfliktuskerülő. Az embereket is szereti, nem is szokott ugatni sem. Olyan birka türelme van, volt már, hogy egy kétéves kislány fogta a farkát, és úgy sétáltunk - ő meg egy hang nélkül tűrte.
- Van olyan, hogy esetleg időközben "elromlik" valami? Kell őket kontrollra vinni a kiképzőkhöz?
- Általában 3 évente van utóképzés, ilyenkor ha valamit nem találnak rendben, bent is tarthatják. Ez amolyan frissítő képzés. De leginkább a gazdinak kell tudnia, van-e valami gond. Ha észlel ilyet, be lehet vinni, és akkor kinevelik belőle a hibát.
- Nyugdíjba kell-e mennie egy ilyen munkakutyának?
- Elvileg 8 éves korig számít aktívnak. Ha azonban jól dolgozik, és elégedett vele a gazdája, vezethet továbbra is. Ha nyugdíjazzák, vak gazdája megtarthatja, vagy ha úgy érzi jobbnak, kereshet neki egy látó örökbefogadót, akire szívesebben bízza. A Szövetség (MVGYOSZ) kutyái egyébként az ő tulajdonukban maradnak, csak kihelyezik a vak emberekhez, a többi vakvezető kutya kiképző alapítvány tulajdonba is adja őket.
- És ki fizeti a kutyákkal kapcsolatos felmerülő költségeket?
- A Szövetség állja a saját kutyái állatorvosi költségeit, de ezen kívül mindent a tartó finanszíroz. Más helyen kiképzett kutyáknál még az állatorvosi költséget is a gazda állja. Sajnos sokaknak ez komoly gondot is okoz, erre is van egy alapítvány, hogy segítsen, ha pl. egy költségesebb műtétre van szükség. Ez a Vigyázó Szemek Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete, illetve a Mahler Marcell Alapítvány.
Szása (teljesen jogosan) már nagyon türelmetlen, és én is kérdéseim végére értem. Megköszönöm, hogy rendelkezésemre álltak, és segítettek kicsit megérteni ezt a varázslatos világot, ember és állat csodálatos együttműködését. Elbúcsúzunk, és ők lassan eltűnnek a nagy házak közt.
***
Kedves Olvasóm! Egy kis gyakorlat következik. Kérlek, nézd meg a szobát, ahol most ülsz. Alaposan. Hol van szék, asztal, kanapé, ágy, stb. Na még egyszer! Megvolt? Akkor most állj fel, csukd be a szemed, és próbálj meg átmenni a szoba másik végébe anélkül, hogy beleütköznél valamibe!
Ugye, nem egyszerű? Pedig ez egy ismert környezet volt, amit ráadásul alaposan szemügyre is vehettél előtte! Most már el tudod képzelni, milyen lehet, amikor valakinek úgy kell eljutnia egy adott célhoz az utcán, hogy fogalma sem lehet, milyen akadályok kerülnek az útjába? Akkor érted, micsoda segítséget jelent egy látó társ, aki ügyesen navigálja az utcán? Igen, talán kis túlzással a külvilággal való kapcsolat biztonságát jelenti. Ráadásul aki már hozzá is szokott, hogy így közlekedik az utcán, annak még borzasztóbb helyzet lehet, ha valamiért négylábú barátja megbetegszik, és nem tudja teljesíteni a feladatát. Elég egy fülgyulladás, amikor nem hallja jól a vezényszavakat, vagy egy ízületgyulladás, amikor nem szívesen mozog a fájdalom miatt. Akik kutyát tartanak, tudják, milyen az, amikor kedvencük szenved: sokszor inkább ők vállalnák át a szenvedést, csak meggyógyuljon! A vakvezető kutyák gazdáinál ez a lelki kín még azzal is van tetézve, hogy innentől a közlekedése hatványozottan nehezebbé válik. Mindemellett nem ritkán a csekély rokkantnyugdíjból, ellátásból vagy segélyből élő vak embereknek komoly gondot jelenthet egy-egy gyógyszer beszerzése, vagy esetleg egy műtét finanszírozása.
Kedves Olvasóm! Ha úgy érzed, tudsz segíteni, küldj egy akkora összeget, amely neked nem okoz gondot! Egy vakvezető kutyának viszont adott esetben a gyógyulás záloga lehet, vagy hozzásegíthetsz egy vak embert, hogy kutyát kaphasson...Kikerestem az alapítvány elérhetőségét, amelyet István említett. Az egyesület kutyakiképzéssel, oktatással foglalkozik, a Mahler Marcell Alapítvány ezzel párhuzamosan pedig kifejezetten a vakvezető kutyák gyógykezelésének támogatására jött létre.
Vagy ha most nem tudsz segíteni, akkor támogasd jövőre az adód 1%-ával őket!
Köszönöm!
Dr. Demjén Zsófia
állatorvos
www.vitapet.hu
Vigyázó Szemek Vakvezető Kutyával Közlekedők Országos Közhasznú Egyesülete/ Mahler Marcell Alapítvány
Elérhetőségek
Cím: 1146 Budapest, Hermina utca 47. Telefon: 06-20/ 991-7548, 06-1/ 388-1092.
E-mail: vigyazoszemek@gmail.com
Web: vigyazoszemek.netinfobank.hu , www.vigyazoszemek.hu
Számlaszám: 10800014-60000006-11154275
Számlaszám: Mahler Marcell Alapítvány: 11713005-20419084
