http://www.vitapet.hu/klubtagsag

Állandó oldalak

Friss topikok

Bizonyosan sokunkban felmerült már a kérdés: Hogy jön a nyuszi a Húsvéthoz? Ráadásul egy olyan speciális nyúl, amelyik tojásokat tojik… Vagy itt van még a bárány, a kiscsibe vagy a kacsa. Nézzünk kicsit a hagyományok mögé!

 

Bár a Húsvét keresztény ünnep, és Krisztus feltámadásának emlékét őrzi, a kereszténység előtti hagyományok is belekapcsolódtak az idők folyamán a húsvéti szokásokba.

 

A bárány magyarázható talán még a legkönnyebben: a Biblia szerint is Krisztust jelképezi. De már az Ótestamentumban is szokás volt egyéves, hibátlan bárányt áldozni az Úr parancsára.

 bárány_1.jpg

A nyúl szerepe korábbi hiedelmekre, kultúrákra vezethető vissza.

Angolszász nyelvterületen a tavasz és a termékenység istennőjének neve Eostre volt. Később, már a középkorban párhuzamot vontak az ő neve és az angol „Easter” (= Húsvét) szó közt. Eostrét egyébként általában nyúl fejjel ábrázolták.

A germán hagyományok ugyanakkor az alvilág istennőjének, Ostarának (akinek ünnepe a tavaszi napéjegyenlőségre esett) a legendájában említik a nyulat: állítólag az istennő valami miatt megharagudott egy madárra, és azt nyúllá változtatta. Így már érthető, hogy a madárból lett négylábú megtartotta a jó szokását, és színes tojásokat tojt, amikkel aztán az istennő lepte meg a gyerekeket. (Itt is megfigyelhető az összecsengés: Ostara – németül a Húsvét Ostern).

picinyuszi_1.jpg

Létezik azonban olyan magyarázat is, mely szerint a tapsifüles csak egy tévedés miatt bukkant fel a népszokásokban: a németeknél szokás volt gyöngytyúkot (németül Haselhuhn) ajándékozni a tojásaival együtt. Innen származhatott a félreértés (németül a nyúl = Hase).

 

A nyuszit sok helyen tartották a tavaszünnep és a termékenység szimbólumának – szent állatának. Részben szaporasága miatt, részben pedig amiatt, hogy éjjeli aktivitása okán hozták összefüggésbe a holddal (a Hold állásától függ, hogy mikor van Húsvét). Nem csak a pogány szertartások részese volt azonban: Bizáncban például a kereszténység felvétele után Krisztus szimbóluma lett.

 

A termékenység másik ősi, ismert szimbóluma a tojás. A tisztaság, az élet, és az újjászületés jelképe is egyben. Az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét is magában hordozza.

tojasok_1.jpg

A tojáshoz aztán rengeteg népszokás, hiedelem kapcsolódik. Majdnem mindenhol elterjedt a locsolkodásra válaszként adott, különféle módon díszített hímes tojás, ami, ha belegondolunk, elég ráutaló magatartás: a fiú meglocsolja a lányt, aki ezért a termékenység szimbólumával ajándékozza meg. Az már messzire vezet, hogy miért a versengés, hogy ki-ki minél többször locsoljon/locsolódjon…

 

Szokás még Húsvétkor csibét, kacsát, kisnyuszit ajándékozni, hiszen ők is az újévben születtek, így a természet újjászületését szimbolizálják. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ha élőlényt ajándékozunk, azt felelősséggel kell tennünk! A megfelelően szoktatott nyuszi még élhet lakásban (de fontos tisztában lenni az igényeikkel!), csirkét vagy kacsát azonban már nem szerencsés így tartani.

 csibe_1.jpg

A hagyományok ápolása fontos, és szép dolog. Abba azonban gondolj bele, hogy Húsvét után jönnek a szürke hétköznapok, és nem biztos, hogy könnyű a mindennapjaidba beilleszteni egy ilyen kis kedvenc ellátását, tartását. Egy jó tanács azoknak, akiket mégis nagyon csábítanak a pihe-puha kis szőrös vagy tollas lények: lehet élő állat helyett plüsst is ajándékozni!

 

Ha mégis bevállalod – esetleg városi körülmények közt is – a kiskacsát, kiscsibét, vagy nyuszit (merem remélni, bárányt azért senkinek nem jut eszébe megpróbálni tartani), akkor azért lehetséges alternatívaként tartsd jól látható helyen a vidéki ismerősök elérhetőségét! Esetleg előre beszéld meg a tenyésztővel, hogy ha lehet, fogadja vissza a pórul járt kisállatokat!

Évekkel ezelőtt, ha valaki esetleg nem tudta tovább tartani a húsvéti nyuszit, annak jó megoldást nyújtott a Fővárosi Állat- és Növénykert. Itt átmenetileg befogadták az elunt kedvenceket, majd megfelelő gazdánál történő elhelyezésüket biztosítják. Sajnos ma már azonban nem vállalnak ilyen „panzióztatást” – ezzel is felelősségre nevelve az apró állatok láttán ellágyuló szülőket.

Ha komolyan gondolod a nyúltartást, itt egy cikk arról, hogy milyen pár alapszabályt érdemes betartani ahhoz, hogy a leendő nyuszid is jól érezze magát: 11 tipp kezdő nyúltartóknak.

 

 

Dr. Demjén Zsófia

Állatorvos, online állategészségőr

www.vitapet.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyabaja.blog.hu/api/trackback/id/tr335162117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása